Fogyás és diéta

Fogyókúra módszerek
A fogyókúra és a diéta között az a legfőbb különbség, hogy amíg az előbbi a testsúly csökkentésére irányuló huzamosabb eljárás, addig az utóbbi az étrendünk kialakítását jelöli. Ebben a részben szeretnénk pár fogyókúrás rendszert bemutatni, amit fontos megjegyezni, hogy egyik sem működik elhatározás és kitartás nélkül. A "csodafogyókúrákat" meghagyjuk másoknak...

Gerson-diéta

„Azt, amit egy nemzedék az emberi tudás csúcsteljesítményeként tisztel, gyakran botorságnak tűnik a következő nemzedék szemében - amit ebben az évszázadban babonának tekintenek, az a következő században a tudomány alapjává válhat" – vallja Beata Bishop a Gerson diéta legismertebb európai terjesztje.
A diéta megalkotója Dr. Maximilian Gerson, aki azon géniuszok közé tartozott, akiket nemcsak kortársai, de az egy évszázaddal késbb él nemzedék tagjai is nehezen értenek. Ő is saját betegsége révén alkotta meg kitűnő méregtelenítő módszerét, melynek betartásához általában kizárólag a daganatos betegek éreznek elég elszántságot, ezért velük van a legnagyobb tapasztalat. Természetesen alkalmazható a diéta minden más betegség esetén, ha a szervezet elsalakosodása ezen méregtelenítő diétával kiküszöbölhető. Szigorú figyelmeztetés: a Gerson-diétát csak orvossal való konzultáció után kezdjük el!A terápiás diéta magas biológiai értékű élelmiszerekből áll. Alapja az óránként frissen préselt zöldség- és gyümölcslevek fogyasztása, kizárólag biológiai termesztéssel elállított alapanyagokból. Ennek következtében a diéta túlnyomórészt növényi szénhidrátokból áll. Magas káliumtartalom mellett alacsony nátriumtartalom, fehérjében és zsiradékban szegény. Gyógyszerkiegészítésként sósav-pepszín, hasnyálmirigyenzimek, májkapszula, Lugol-oldat, pajzsmirigy-kivonat, méhpempő, lenolaj, ricinusolaj szerepelhet. A diéta része a rendszeres ricinusolajjal vagy/és kávébeöntéssel történő bélürítés.

Néhány általános tanács:
- Az elfogyasztott ételnek kb. felét nyers zöldség vagy gyümölcs alkossa -- lehetőleg valamilyen friss salátával kezdjük az étkezést!
- Minden zöldséget a lehető legkevesebb vízben főzzük meg, hogy a tápanyagokból minél kevesebb menjen veszendőbe.
- Ne használjunk sót, borsot, vagy más erős fűszert. Használjunk inkább gyógynövényeket: rozmaringot, bazsalikomot, kakukkfüvet, borsikafüvet, metélőhagymát,
ánizst,édesköménymagot, babérlevelet,kaprot, majoránnát, sáfrányt, tárkonyt, zsályát!
- A cukrot és az édességet szigorúan ki kell hagyni!
- Minden főétkezéshez igyunk egy nagy pohár frissen préselt sárgarépa-almalevet.
- Kerüljük a finomított gabonaféléket: fehérkenyeret, fehérlisztből készült péksüteményeket!
- Legalább három hónapig egyáltalán ne fogyasszunk tejtermékeket!
- Fogyaszthatunk zabpelyhet, ami kapható a bioboltokban, bio barna cukor,bio méz, lenmagolaj, juharfaszirup, aszalt gyümölcsök(csak kénezetlen bio termék) ecet ( vörösborecet, almaecet), bio borsmenta tea, bio kamilla tea.
- Ne készítsünk kevert gyümölcstálat !!! Az egyes gyümölcsökből felszabaduló gázok a többi gyümölcs gyorsabb romlását idézik el. Ehetünk:alma, szőlő, cseresznye,mangó, őszibarack, narancs, sárgabarack, grapefruit, banán, mandarin, körte, szilva, dinnye, papaya, datolya, szilva
- Csak fordított ozmózis során nyert vizet, vagy desztillált vizet fogyasszunk!
- A fogkrémünk fluorid és nátriummentes legyen (aloe,organic mission, ayurveda)
-A sampon, szappan természetes legyen, mindenféle színezék, illat, só, vagy protein hozzáadása nélkül. Dezodor nem használható, nőknek csak természetes alapanyagú
egészségügyi betét használható, a WC papír klórmentes legyen.
A Gerson diéta célja, hogy a szervezetet megszabadítsa a méreganyagoktól és azután távol tartsa azoktól. A környezetszennyezés, a stressz és az egészségtelen adalék anyagok által telített szervezetet tekinti a betegségek elsődleges forrásának, és az ezek által legyengült immunrendszer képtelenségét a betegségekkel szembeni védekezésre. A Gerson diéta célja, hogy helyre állítsa a szervezet egyensúlyát, és feltöltse azt kielégítő mennyiségű szükséges tápanyagokkal, ezáltal állítva vissza az optimális védekező képességet.

A Gerson diétát pozitív eredményekkel alkalmazzák már régóta a rák gyógyításának kiegészítő terápiájaként. Alkalmazzák még több betegség gyógyításaként, többek között a cukorbetegség, asztma, veseelégtelenség, köszvény, magas vérnyomás és különböző allergiák esetében.

A Gerson diéta nem csupán egy újabb étrendet foglal magába, nagyon sok pihenést igényel. Rohanó életmód mellett, hiába tartjuk be az étkezési előírásokat, a kúra hatásfoka messze elmaradhat a kívánt eredménytől. Az önmagunkra való odafigyelés elengedhetetlen velejárója a terápiának. Mindenképpen válasszunk egy olyan hobbit magunknak, mely stresszoldó hatású, megnyugtató és jó érzést okoz számunkra. Ez lehet valamilyen kreatív foglalkozás, de akár a zenehallgatás, vagy a művészetekre való odafigyelés is segíthet. Kerüljük az izgalmakat és az olyan helyzeteket, mely szomorúságot válthat ki belőlünk, mert mindez rontja a Gerson diéta hatékonyságát.
A Gerson diéta szerinti táplálék felvétel kizárólag reggel nyolc óra és este hét óra között történhet, mely során 13 pohár zöldség és gyümölcslevet kell elfogyasztani, mely mint fentebb már említésre került, kizárólag vegyszermentes bio zöldségekből és gyümölcsökből készülhet. A leveket készíthetjük magas C-vitamin tartalmú növényekből, almából,répából, zöld salátából, mángoldból, céklából, vízizsázsából, salátából, petrezselyem gyökérből, paprikából és vörös káposztából. Bármilyen zöldség és gyümölcs megfelel, melynek magas a C-vitamin tartalma, ez évszaktól függően változhat.
Általános táplálkozás:
Spenót, vörös káposzta, fokhagyma, sütni való krumpli, hagyma, paradicsom, zeller, zellerszár, petrezselyemgyökér, petrezselyemzöld, póréhagyma, zöldbab, cukkíni, zöldborsó, csillagtök, édeskömény, sóska, spárga, brokkoli, karfiol,
Aszalt gyümölcsök: mazsola, barack, alma, meggy, szilva, füge
Lenmagolajból napi1-2 evőkanálnyi szükséges.
Gerson diéta könnyített változata daganatos betegeknek, ami 3 évig tart. Az eredeti Gerson diéta másfél év és nagyon kemény.
AMI TILOS AZ EGÉSZ DIÉTA SORÁN !!!!
Minden konzervált, tartósított, fagyasztott, finomított, sózott, füstölt, pácolt, kénezett élelem. Szódabikarbona.
Cukor, só, ecet, alkohol, tej, kávé szájon át, finomított olajban sütni. Műtrágyázott, szennyezett területről bármit is fogyasztani, illetve a permetezett ételek. Alkohol, ananász, csokoládé, avokádó, dió, mandula, mogyorófélék, eper-és málnafélék, édességek bármilyen formában, fehér finomított liszt, fagylaltok, fűszerek, bors paprika, bazsalikom, oregano, fluort tartalmazó fogkrém, gomba, kakaó, kávé, kekszek, sütemények, készételek, narancshéj, citromhéj, nikotin, olajok, szója és termékei, teafélék, uborka, zsírok, csapvíz, szénsavas üdítőitalok.
Ideiglenesen tiltott: a halak, húsok, sajtok, tej, tojás, vaj fogyasztása
A Gerson módszerről bővebben itt olvashat.

Cukorbeteg diéta

A cukorbetegség röviden megfogalmazva, a cukorháztartás felborulását jelenti, mely a megfelelő diétát betartva hatékonyan és tünetmentesen tartható, továbbá a szövődmények megelőzhetőek. Az inzulint a hasnyálmirigy termeli. Funkciója szerint a vérben lévő cukor mennyiséget juttatja be a sejtekbe. Normális esetben a szervezet inzulin termelése pont olyan mértékben történik, amennyire szükség van a cukor beépítéséhez.

Abban az esetben, amikor a hasnyálmirigy nem képes elegendő mennyiségű inzulint termelni vagy a mennyiség ellenére az inzulin képtelen feladatát ellátni, akkor a vérben lévő cukor nem tud beépülni, a vérben marad. Ezt hívjuk úgy, hogy magas vércukor szint. A kezelés minden esetben diétával együtt igazán hatékony. Ebben az esetben az étrendet egyénileg kell meghatározni fizikai jellemzők szerint. Cél, hogy a vércukorérték normális tartományba kerüljön.

Az 1-es típusú diabétesz esetén egyáltalán nincs inzulintermelés. Ebben az esetben szükséges az inzulin pótlás, továbbá a diéta betartása, csak ebben az esetben tartható normális értéken a vércukorszint.

A 2-es típusú diabétesz kialakulása főként idős korban történik. Ebben az esetben a hasnyálmirigy inzulintermelése nem kielégítő a vér cukortartalmához képest. Leggyakrabban a nem megfelelő étkezési szokások és a mozgáshiányból adódó elhízás az oka. A vércukorszint fokozatosan emelkedik, így az inzulin egyre nehezebben és kisebb mértékben tudja ellátni feladatát. Ennél a típusú betegségnél a felesleges súly leadása az elsődleges feladat. Az egészséges táplálkozás és a testmozgás „csodákra" képes, a vércukorszint azonnal csökken.

A cukorbeteg diéta nem egy különlegesen szigorú étrendet takar. Az energia mennyiség, amit szervezetünkbe viszünk, az egyénre szabottan meghatározott, melyhez szükséges a kalóriatáblázat használata. Akinek számára elengedhetetlenül szükséges a fogyás, annak célszerű egy 1400-1600 kalóriás, energiaszegény étrendet bevezetni. Ezt nagyon változatosan meg lehet tervezni, rengeteg meleg és hideg étel létezik, mellyel oly módon tartható a cukorbeteg diéta, hogy akár még élvezetes is lehet.
A cukorbetegség súlyosságától függetlenül, mindenkinek ajánlatos a napi ötszöri étkezés, így el tudjuk kerülni a nagy vércukor ingadozásokat. Érdemes diétás naplót vezetni, így kizárhatjuk azt a tényezőt, hogy elszámoljuk magunkat.

Túlsúlytól függetlenül, minden cukorbetegnek ki kell iktatnia háztartásából a répacukrot, mely még az egészséges emberekre is igen erős károsító hatással van. Ezt a cukorbetegség mértékétől függően helyettesíthetjük mézzel, fruktózzal, vagy súlyosabb esetben édesítőszerekkel. Továbbá érdemes kerülni a tej fogyasztást, mert sok benne a tejcukor, kalóriatartalma pedig igen magas.
Vannak olyan gyümölcsök is, főleg a nyár végén és szeptemberben érő gyümölcsökre vonatkozik ez, melyekben igen sok a gyümölcs cukor, ezért jobb ha cukorbetegek kerülik ezeknek a fogyasztását. Főként a nyári piros gyümölcsök ajánlottak, azokból is hozzávetőlegesen 20 dkg naponta.

Alább láthatunk egy minta étrendet, mely nem kőbe vésett törvény, pusztán segítség ahhoz, hogyan is állítsuk össze diétánkat 1600 kalóriára vonatkoztatva.

Reggeli: 2 dl zsírszegény tej, 40 gramm teljes kiőrlésű kenyér zsírszegény margarinnal és 5 dkg felvágottal.
Tízórai: 3 db korpás keksz egy almával.
Ebéd: rakott zöldbab, melyet 20 dkg zöldbabból, 15 dkg csirkecombból és 3 dkg barna rizsből készítsünk el kevés zsiradék felhasználásával.
Uzsonna: 15 dkg natúr joghurt 2 dkg zabkorpával.
Vacsora: 1 pár baromfi virsli 8 dkg teljes kiőrlésű barna kenyérrel és maximum 2 dkg mustárral.

Ehhez hasonló napi étrendeket igen könnyedén össze tudunk állítani egy kalória táblázat segítségével. Fontos, hogy sok folyadékot vigyünk be szervezetünkbe, mindezt legjobb szénsavmentes ásványvíz formájában, de különböző teák fogyasztása is kellemesen változatossá teheti az étkezéseket.

Fontos megemlítenünk az alkohol lehetséges nélkülözését, mely igen könnyen ronthatja a vércukor szintet. Továbbá nagyon fontos a rendszeres testmozgás, mely lehet akár egy rövid séta naponta kétszer. Jobb erőnléti állapotba hozza testünket, meggyorsíthatja a fogyást, továbbá javítja a tápanyagok felszívódásának hatékonyságát. Ezért mondhatjuk, hogy a testmozgás szinte velejárója kell, hogy legyen a cukorbeteg diétának.

Roboráló diéta - Felerősítő diéta

A felerősítő – vagy idegen szóval: roboráló diéta annyit jelent, hogy a rossz állapotban lévő, leromlott, akár hosszabb ideig betegeskedő személynek egy olyan étrendet állítunk össze, amelytől megerősödik és gyorsabban felépül. Alkalmazható például egy olyan valakinél, akit most műtöttek, és épp lábadozik.
A roboráló diéta hasznos lehet még az olyanoknak is, akik nem a fogyás céljával keresnek speciális étrendet, hanem éppen ellenkezőleg, hízni szeretnének. Itt hasznos lehet megemlíteni, hogy maga a soványság nem feltétlenül betegség miatti állapot, nem feltétlenül negatívum. Lehet egyszerűen alkati, genetikai adottság. Így ebben az esetben szükségtelenné válhat a roboráló diéta alkalmazása.
A soványság – mint nem megfelelő egészségi állapot – kialakulhat helytelen táplálkozás miatt is, amikor kis mennyiségű vagy rossz minőségű ételeket fogyasztunk, ha rendszertelenül étkezünk, valamint akkor is, ha sok alkoholt iszunk. Ilyenkor hasznunkra lehet egy roboráló diéta.

A roboráló diéta lényege, hogy fehérjedús ételeket fogyasztunk, amely nagy energiát biztosít. Ezek közül is válasszuk a könnyen emészthető, jó minőségű ételeket. Néhány példa a roboráló diéta esetében alkalmazható fehérjékre: tojás, sajtok, túró, máj.
A zsiradékokra: vaj, margarin, tejföl. (A roboráló diéta idején figyeljünk arra is, hogy a túlzottan megnövelt zsiradékmennyiség hasmenést okozhat.) A szénhidrátok közül jó lehet például a kenyér, a méz, a kekszek, a keményítők, a liszt, édességként pedig együnk édes gyümölcsöket. Ezek nyilván sokféle formában elkészíthetők. Ha mennyiségben kb. 500 kcal-val eszünk többet, mint amit korábban, azzal kb. heti fél kiló testsúlynövekedéssel tudunk számolni. Ez kb. 2300-3300 kcal energiabevitelt jelent naponta – ha nem egészséges emberről van szó, akkor a beteg állapotától függően.

Emellett napi 1,5-2 liter folyadék bevitelére is hangsúlyt kell fektetni a roboráló diéta alatt. Ezen kívül lényeges, hogy a beteg, legyengült egyén megkapja a szükséges, nagy mennyiségű vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. Hiszen ha ezeket nem kapja meg, lehet hogy a bevitt tápanyagokat nem tudja megfelelően feldolgozni a szervezet.

Fontos a roboráló diéta alkalmazása során, hogy a gyenge szervezetet semmiképpen se terheljük meg, ne vigyünk be hirtelen nagy adag, nehéz ételeket. Ügyeljünk ehelyett a fokozatosságra. Elérhetjük ezt úgy, hogy többször (akár ötször-hatszor naponta) kis adagokat fogyasztunk. A főétkezéseknek legyen része minél több főzelékféle, a burgonya, a rizs, a tésztafélék.

Tartsunk tízórait, uzsonnát is, amely akár állhat egy gyümölcsből vagy olajos magvakból nem túl nagy mennyiségben. A roboráló diéta étrendjébe beiktathatunk akár egy utóvacsorát is egy kis tejföllel, néhány szem keksszel vagy egy darab sajttal. A fűszerekkel csínján bánjunk, és az ételeket ne édesítsük túl. Mert bár a sok cukor növeli a kalória bevitelt, viszont igazi tápanyaghoz nem jut általa a szervezet, és a roboráló diéta esetében pontosan ez a cél.

Az igazán jó megerősödéshez a roboráló diéta mellett érdemes figyelmet fordítani az elegendő pihenésre és a nyugalomra. Aki nem betegségből lábadozik éppen, hanem egyszerűen csak nagyobb energiát szeretne, illetve hízni egy kicsit, hasznos sportolási lehetőségek után nézni. Jó lehet erre az úszás vagy a súlyzós edzések.

Természetesen a roboráló diéta elkezdésekor, vagy a pontos végzéséhez ajánlatos orvosi vagy szakemberi (pl. táplálkozási szakértő) véleményét kérni vagy bővebben utána olvasni még a témának.

Szálkásító diéta

A szálkásító diéta alapja a megfelelő kalória-bevitel. Heti fél kilogramm súlynövekedéshez napi 500 kalória többletre van szükség. A fehérjebevitel minőségi izmokat eredményez. A szénhidrát az energiaforrás sport közben, ezért edzés előtt érdemes szénhidrátot bevinni. Az izmok építésére azonban nem alkalmasak, ahhoz fehérjére van szükség, ezért az edzés utáni táplálkozás része kell legyen. A zsírfogyasztás főként telítetlen zsírokból álljon a súlyfelesleg elkerülésének érdekében. A bevitt tápanyag erősen befolyásolja az edzés során elért alakváltozásunkat, ezért érdemes rá legalább ugyanannyira figyelni, mint az edzéstervre.
Napi háromszori étkezés nem megfelelő a szálkásításhoz, mert az étkezések között eltelt idő túl hosszú. A tápanyag három óra alatt felszívódik, a továbbiakban pedig szervezetünk az izomzatot kezdi el lebontani, hogy energiához jusson. Ezért a napi ötszöri-hatszori étkezés az ideális. Kevésbé megterhelő a gyomornak és a vércukorszint ingadozását is elkerülhetjük vele. Emellett felgyorsítja anyagcserénket, miáltal a fehérje könnyebben felszívódik és beépül az izomzatba edzés során.

Legfőbb tápanyagaink az izomépítéshez a fehérje, a szénhidrát, a zsírok és a víz. A szénhidrát szolgáltatja az energiát, továbbá segíti a fehérje felszívódását. A szénhidrátok lehetnek egyszerűek és összetettek. Az egyszerű szénhidrátokat, főként a cukrot lehetőleg kerüljük, továbbá a cukros üdítőket és a cukrozott élelmiszereket. Kivétel lehet edzés után a szőlőcukor, mely hirtelen megemeli az inzulinszintet és segíti az edzés utáni táplálék felszívódását. Az összetett szénhidrátot keményítőt és rostot tartalmaznak, ezek a teljes kiőrlésű tésztafélék, zabpelyhek és hasonlóak, zöldségek és gyümölcsök. Főként ezekből fedezzük szénhidrát szükségletünket. A gyümölcs is veszélyes lehet nagy mennyiségben, hiszen egy ember maximum 200 kalóriának megfelelő gyümölcscukrot képes lebontani egy nap alatt, a többi lerakódik.

A zsírokra szükségünk van a vitaminok felszívódásának érdekében, továbbá az immunrendszer erősítésében. Főként növényi olajokkal biztosítsuk a zsírbevitelt, ezek a telítetlen zsírok.

A szálkásító diéta alapja a fehérje. Minden étkezéskor kell fehérjét fogyasztanunk. Edzés mellett a napi szükséglet 2 g/testsúlykilogramm. Leghasznosabb fehérjék a tejben, tojásban, húsban és halfélékben vannak.

A megfelelő mennyiségű víz bevitele nagyon fontos, hiszen ennek hiányában csökken az izomzat teljesítőképessége, továbbá az anyagcsere folyamatok nem működnek megfelelően. Ennek elkerülése érdekében a napi víz bevitel mennyisége ne essen két liter alá.

A mennyiség és minőség összhangja nagyon fontos a szálkásító diéta folyamán. Nem mindegy, hogy miből mennyit fogyasztunk. Az étkezések időpontját az edzés időpontja szerint határozzuk meg. Edzés előtti órákban fogyasszunk szénhidrátot, mely plusz energiát nyújt az edzés során, de fehérjét is fogyasszunk emellett, hogy izmaink hozzájussanak a megfelelő aminosavakhoz. A legfontosabb étkezés a nap folyamán az edzés utáni étkezés, mely főként fehérjéből álljon, továbbá a kreatin bevitel is ekkor ajánlott.

A táplálék-kiegészítők nagyon fontosak. A tömegnövelő és fehérjeporok nagy mennyiségű fehérjét és szénhidrátot tartalmaznak minimális zsírok jelenléte mellett. A legtöbb táplálék-kiegészítő olyan hatóanyagokat tartalmaz, mely a hagyományos ételekben igen kis mennyiségben fordulnak elő. Ilyen a tömegnövelő kreatin, az anyagcsere gyorsítók és a tejsavófehérje. A legfontosabb táplálék-kiegészítők a jó minőségű fehérjepor, a kreatin, a multivitamin készítmények és a glutamin. Ezeket folyamatosan szedhetjük.

Bármennyire is diétázni szeretnénk, mindenképpen először a tömeget kell növelni ahhoz, hogy szálkásítani tudjunk és csak ezután jöhet a negatív kalória egyensúly. Fehérje kiegészítőkre van ehhez szükség, melyet edzés utánra iktassunk be önmagában, vagy napközben szénhidrátos étkezéshez. Másik nagyon fontos kiegészítés az aminosavak bevitele, melyek táplálék-kiegészítők formájában kalória-bevitel nélkül tud megtörténni, továbbá megakadályozza az izomtömeg leépülését. Ehhez komplex aminosavakat érdemes beszerezni, melyek bármikor szedhetők.

A zsírégetők szedése a tömegnövelés után lehetséges, de nem javasolt. Ezeknek a fő hatóanyaguk a koffein, mely gyorsítja a szívverést, megemeli a vérnyomást, ezáltal több kalóriát égetünk. Ennek fényében láthatjuk, hogy ezek nem csodaszerek és nem is nélkülözhetetlenek.

Amerikai diéta

Sokak véleménye szerint az Amerikai diéta a világ leghatékonyabb diétája. Ehhez a kúrához hatalmas önuralomra van szükség és akaraterőre, hiszen sokmindent kell megvonnunk magunktól, viszont ennek eredményeképpen látványos súlycsökkenés a jutalmunk. Az amerikai diéta egy roppant mértékű kalóriaszegény fogyókúra. Nagyon szigorú étrendet tartalmaz, mely erősen korlátozva van a szénhidrátoktól és fehérjéktől, továbbá erőteljesen zsírszegény. Ezzel ellentétben nagyon vitamindús.
Kizárólag olyan ember számára ajánlatos, aki nincs kitéve erős fizikai megterhelésnek, mert a kalória megvonás átmeneti gyengeséggel járhat. Pontosan ezért kismamáknak, gyermekeknek, idős és beteg embereknek tilos az amerikai fogyókúra. Gyermekeknél fejlődési rendellenességeket okozhat, kismamáknál a gyermek fejlődésének rovására mehet, idős vagy beteg embernek rosszabbodhat a fizikai állapota és súlyosbodhat a betegsége. A legenyhébb betegség esetén is mindenképpen kérjük ki orvos tanácsát, mert az amerikai diéta valóban erőteljesen megterhelheti a szervezetet.

Az amerikai diéta során tilos a cukorfogyasztás, semmilyen édességet nem vihetünk szervezetünkbe, még a diétás édességeket sem. A tésztafélék, lisztes ételek, péksütemények, kenyérfélék fogyasztása szintén tilos, még kis mennyiségben sem megengedett. Tiltott továbbá minden fajta zsiradék, a zsír, olaj, margarin, vaj. A tejtermékek fogyasztása minden formában tiltott, továbbá a húsok közül nem megengedett a sertéshús, libahús és a kacsahús, még felvágott formájában sem.

A fenti tiltott élelmiszerek alapján láthatjuk, hogy nagyon sokminden kerül kivonásra az étrendünkből az amerikai diéta során, éppen ezért ez rövid ideig tartható diéta csupán, hiszen hosszabb idő alatt nagyon komoly hiánybetegségek léphetnek fel. Az amerikai diéta öt napos és maximum háromszor ismételhető. Három héten túl nem szabad folytatni, mert súlyos következményekkel járhat egészségünkre nézve. A diétát szigorúan betartva három hét alatt akár tíz kilót is fogyhatunk, és esélyes, hogy ezt az állapotot megtartsuk.

A mintaétrend a következő:

Hétfő
Reggeli: Két szelet kétszersült egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.
Ebéd: Két szelet kétszersült egy főtt tojással és egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.
Vacsora: Két szelet kétszersült fél fej salátával és két paradicsommal.

Kedd
Reggeli: Két szelet kétszersült egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.
Ebéd: Két szelet kétszersült egy főtt tojással és egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.
Vacsora: Két szelet kétszersült 6 dkg tatár bifsztekkel, egy paradicsommal és egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.

Szerda
Reggeli: Két szelet kétszersült egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.
Ebéd: Egy főtt tojás egy naranccsal és egy fej salátával.
Vacsora: Egy szelet kétszersült három szelet gépsonkával és egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.

Csütörtök
Reggeli: Két szelet kétszersült egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.
Ebéd: Egy szelet kétszersült egy paradicsommal és egy csemege uborkával.
Vacsora: Egy szelet kétszersült 6 dkg tatárbifsztekkel két paradicsommal és egy almával.

Péntek
Reggeli: Két szelet kétszersült egy naranccsal, egy csésze kávé vagy tea.
Ebéd: Egy szelet kétszersült 20 dkg gépsonkával és egy paradicsommal.
Vacsora: 25 dkg főtt répa egy főtt tojással és egy paradicsommal.

A mintaétrendben a kávé és a tea szigorúan cukor és tej nélkül értendő, hiszen mint korábban említve lett, ezek teljes mértékben tiltottak az amerikai diéta ideje alatt. A mintaétrend alapján láthatjuk, hogy nagyon szigorú megvonások vannak a kúra során, éppen ezért semmi esetre se végezzük el háromszor öt napnál tovább. Amennyiben nem vagyunk elégedettek az eredménnyel és mindenképpen ismételni szeretnénk, tartsunk egy pár nap pihenőt, mely idő alatt a táplálkozásunk legyen protein és zsírszegény, de semmiképpen sem teljes megvonás, azután folytassuk, de mindenképpen csak fokozott odafigyeléssel és óvatossággal.

Amennyiben az amerikai diéta három hete után biztosak szeretnénk lenni az eredmény tartósságában, érdemes hetente egy úgynevezett böjt napot tartani, ami a következőkből álljon. Reggeli helyett mindössze egy pohár citromos vizet igyunk. Ebédre egy szelet kétszersültet egy almával. Vacsorára egy szelet kétszersültet egy főtt tojással és egy paradicsommal.

Két fontos része van még a kúrának, mint azt minden diéta, az amerikai diéta is megköveteli. Az első és legfontosabb a nagymértékű folyadék bevitel, mely jó minőségű, szénsavmentes ásványvíz vagy forrásvíz legyen. Ez megkönnyíti a fogyást, és csökkent valamennyit az éhség érzeten. A másik fontos tényező a mozgás. Az amerikai diéta elég megterhelő, így hiábavaló követelés lenne, hogy emellett még edzés terv kerüljön bevezetésre, de napi fél óra séta jót tesz, mind a fogyásnak, mind a feszültség levezetésének.

 

forrás:wellnessorigo.hu

Vissza az oldal tetejére

Kapcsolat

Visszahívást kérek






Facebook

Rólunk mondták

  • "Az asszony terhessége alatt rám is felszaladt majdnem 15 kiló, amitől nem tudtam megszabadulni. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a leírtaknak megfelelően, gyakorlatilag egy kezeléssorozat alatt nagyobb eredményt értünk el, mint 2 év alatt más módszerekkel. Köszönöm Nektek!"

    Péter, Solymár

  • "Nyugdíjas vagyok, azt gondoltam ebben a korban már nem lehet csodát művelni, de amikor a konzultáción beszélgettünk a fogyás alakformálás mesterkozmetikusával ő biztosított arról, hogy ezzel a módszerrel mindenki le tud fogyni. Nem csalódtam, még az én „edzett” izmaimon is fogott a gép."

    Marcsi III. ker.

  • "Az tetszett a legjobban, hogy a fogyás alakformálásnál nagyon odafigyelnek az emberre. Van egy már nem annyira picur lányom, de még mindig szopcsizik. Szerettem volna a fogyás érdekében igénybe venni a fogyás alakformálás szolgáltatásait, de a válasz egyértelmű volt, amíg szoptatok, addig nem nyúlnak hozzám… a bizalmamat ezzel maximálisan megkapták."

    Édua, Budapest

  • "Minden nevezetes „évfordulómon” megspékelem egy picit az esélyeimet. Az évforduló apropóját most nem említeném, de egy alakformálás bérlet volt az ajándékom. Hasból fogytam öt centit és ez annyira látványos volt, hogy leesett rólam a nadrág. Köszönöm!"

    Czirják Beáta XII. ker

  • "Nincs kifejezetten túlsúlyom. Fenékben viszont nagyon erős vagyok, mondhatni óriási a hátsóm…Ezt sajnos anyumtól örököltem. Szörfözgettem a neten, amikor megtaláltam a Kristóf Szalon fogyás-alakformálás csapatát, amikor beszéltünk behívtak egy konzultációra, annyira érdekes volt, hogy kértem egy próbakezelést is…ma már együtt „tornázunk” és nekem nagyon bejön"

    Gerő Ági (23) Zugló

  • "Táncos vagyok, nagyon fontos hogyan tartom karban a testem. A munka mellett nem jut túl sok időm a sportra és egy 3 hónapos baba mellett egyébként sem ugrálhat az ember. Kellett valami, ami gyors és hatásos. A fogyás mindig is foglalkoztatott, mert van egy kis túlsúlyom, de harminc múltam ma már az alakformálás sokkal fontosabb, a fogyás pedig csak egy plusz."

    Bojta (31) Budapest

  • "Most töltöttem az ötvenet. aránylag későn szültem, van két nagylányom, Ők biztattak. Egyébként sosem aggódtam túlságosan a korom miatt, igyekszem egészségesen enni, sportolni és elegendő folyadékot fogyasztani. Azt hiszem így ötven felett megérdemeltem egy fogyás-alakformálás bérletet. Sok hasonló lehetőséggel találkozik az ember, engem a fogyás-alakformálás weboldala győzött meg és nem csalódtam. A lányok otthon alig ismertek rám."

    Rita Budapest

  • "Van egy gyönyörű másfél éves gyermekem, de sajnos hormonkezelés mellett estem teherbe, ezért elég bőven van rajtam felesleg. Egy olyan lehetőséget kerestem, ami segít eltüntetni a kezelés maradványait. Így jutottam a fogyás és alakformálás gondolatáig. Már a próbakezelés meggyőzöt.Jó szívvel ajánlom mindenkinek!"

    Annamari Budapest III. ker.

  • "Érdekes, hogy a pattanásos bőröm miatt jutottam el a szalonba, de ahogy megláttam a kavitációs gépet ki is próbáltam. Feszes popsival és pattanások nélkül kezdem az évet."

    Brigi (20)

  • "28 évesen közel a 90 kg-hoz, azt mondtam, nem szabad ezt tennem az életemmel, magammal. Fiatal vagyok, egészségesnek kell lennem, hiszen van egy tündéri kisfiam és egy zseniális férjem, akik miatt muszáj képben lennem. Fogyásra fel az alakformálásról nem is beszélve."

    Marcsi Budapest

  • "Az én életemben is eljött a pillanat, amikor azt mondtam most már elég, változtatnom kell! Amikor már rá sem mertem nézni a mérlegre, hogy mennyit mutat és az orvosaim is azzal „zaklattak” ha élni szeretnék változtassak…nem sorolom… nagyon sok támadás és legalább ugyanannyi jótanács ért. A neten kutattam mit is tehetnék a napi sétám mellett, hiszen a túlsúlyom addigra már tetemes lett. Félve tárcsáztam a fogyás alakformálás számát…magyarázkodtam, hogy tényleg felháborítóan kövér vagyok. Erre a lányok azt mondták szeretik a kihívásokat menjek nyugodtan! Kicsit szomorú voltam mert itt is a következő jótanács ért: mozgás, mozgás és mozgás, de azért le is faragtak belőlem egy jópár centit."

    András (35) Budapest

  • "Évek, sőt évtizedek óta számolgatom a kalóriákat. Most már tudom, hogy ez volt az egyik nagy hibám a fogyás útvesztőjében. Viszont már annyira hozzászoktam a kalóriaszámolgatáshoz, hogy nem is szeretnék megválni tőle. Amiben a fogyás alakformálás csapata segített azaz, hogy feleannyit számolgatok, mert a csípőm a kavitációs gép segítségével is feszesíthet. De azért még figyellek: fehérje, zsír és szénhidrát!"

    Veca Dunakeszi

  • "Folyamatosan utazgatok a fogyás és hízás között… fogyás – hízás – fogyás - hízás…ugye ismerős…Többek között a bőröm sem kultiválja az állandósult változásokat, ezért kerestem ezt a gyors és látványos megoldást, a gépi alakformálást. Ezzel napok alatt eltüntethetem az éppen aktuális bőrproblémákat, feszesíteni már nem az edzőterembe járok. Köszönet!"

    Gabi Budapest

  • "Sok-sok köszönet mindenkinek! Nagyon örülök, hogy különböző kémiai behatások, szerek, pirulák nélkül fogyhattam le. Már sok-sok módszert, eljárást, diétát kipróbáltam, de csak ez a testre szabott fogyás alakformálás program hozott igazi sikert a számomra, mert ez bizonyult eddig a legtartósabbnak."

    Egy háromgyerekes anyuka Sződről

  • "Ezen a helyen nemcsak egészségesebbnek, hanem szebbnek is érezhettem magam és amikor ezt már a közvetlen közelemben élők is megjegyezték a 3. kezelésem után nem volt kérdés vettem egy bérletet a barátnőm születésnapjára is. Annak ajánlom, akit nemcsak a fogyás érdekel, nemcsak az, hogy milyenné szeretné formálni alakját (az alakformálás szót nem igazán szeretem) hanem aki egészségesebben szeretne élni."

    Zsuzsa Budapestről

  • "A fogyás alakformálás csapata azt tűzte ki célul, hogy segítsen egészségesebbé és boldogabbá válni. Köszönöm!"

    Kata (41) Budapest

  • "A fogyás inspirált. Az, hogy alakformálás alatt mit értünk- számomra kínai. Egy biztos, a súlyomból nem vesztettem, de már az első fogyás alakformálás kezelés után a nadrágszíjat 2 lyukkal beljebb kellett húznom."

    Laci Fót

  • "Sokáig jártam edzőterembe, de az ízületeim sajnos már nem bírják. Mondhatni kényszerből választottam a "karbantartás" ezen módját, egy fogyás alakformálás kezelés tényleg felér egy edzéssel."

    Tamás Budapest

  • "Én a barátnőmet leptem meg egy fogyás alakformálás bérlettel, azóta az egész család idejár:). A fogyás alakformálás kezelés mindenkinek bejött."

    Egy anyuka Érdről

  • "Notórius fogynivágyóként mindenkinek ajánlani tudom a fogyás alakformálás csapatát, aki már feladta, annak is! Köszönöm Fogyás Alakformálás!"

    Lilla Budaörs

  • "Az aclifting miatt érkeztem a fogyás alakformálás csapatához, mert a nap tönkretette az arcomat, de ízelítőt kaptam a 3 az 1-ben fogyás alakformálás kezelésből is. A nyirokmasszázs után szaladtam a WC-re. Kiürültem teljesen, határozottan szebb lett a bőröm. Megkaptam amit vártam, szép bőr, lapos has.:) A fogyás nem volt cél, viszont a méregtelenítés után a fogyás is összejött."

    Brigi Budapest

  • "Nem elég, hogy a konzultáción dicséretet is kaptam, hogy jól fog reagálni a testem a fogyás alakformálás kezelésre, hanem egy kezelés után valóban leesett rólam a nadrág. Köszönöm!"

    Kriszta Budapest.

  • "16 éves a lányom, 2 hónapja lumbágója volt, ezért a sporttal le kellett állnia. Rohamosan elkezdett hízni. Megkérdeztem az orvost rásegíthetünk e ebben az átmeneti időszakban az izmai karbantartására egy ilyen izomstimulációs módszerrel. Azt mondta, mivel a fizika törvényein alapul a működése, nincs ellenvetés. A fogyás alakformálás persze nem lehet cél egy ilyen korú lánynál, főleg nem a sport helyett, de az izmait edzésszerűen megmozgatta minden héten. A fogyás alakformálásnál az izmok karbantartása a legfontosabb, a többi ráadás."

    Nagy Lászlóné VII. ker.

  • "Az orvosaim szerint diétáznom kell, viszont képtelen vagyok betartani. Lustaságom vezérelt a fogyás alakformáláshoz. Nagyon meg lettem dicsérve, hogy 2 hét alatt milyen sokat vesztettem a testemet borító zsírtömegből :). Köszönöm!"

    Dani Budapest

  • "Szülés után striák maradtak a hasamon és lóg a bőröm. Kentem már mindenfélével, nagyon sok dolgot kipróbáltam. A fogyás fontos, de ami hajtott, azaz, hogy az eredeti alakomat visszanyerjem . Az alakformálás volt az elsődleges cél, eltüntetni a hasam csúfságait. Két dolog tetszett nagyon, a bőrfeszesítés után úgy néztem ki, mintha egész nap felüléseket csináltam volna, határozottan feszesebb lett a hasam, a csíkjaim pedig halványodtak. A fogyás alakformálás elválaszthatatlan, mert a hasam kerülete is csökkent 3 cm-t."

    Hajni Szeged

  • "Nem a fogyás és alakformálás érdekelt, én a keringési problémáim miatt kerestem fel a szalont. Dagadt kezem, lábam, a fájdalom elviselhető, de mindennapos volt. A 6 az 1-ben kezelést próbáltam és mindenkinek ajánlom, aki hasonló problémával küzd, mert 1 kezelés után szűnt a fájdalom és beleférek a csinosabb cipőimbe is. A fogyás alakformálás, vagyis az, hogy egy méretet fogytam még egy kellemes plusz."

    Bordás Katalin XVI. ker.

  • "Nagy élmény! Számomra nagy élmény volt kipróbálni az alakformálás ezen formáját! Végre nem izzadtam, nem lihegtem a Kopaszi gáton futás közben, a zsúfoltabbnál zsúfoltabb edzőtermekből is elegem van egy időre. A barátnőm ajánlotta, ő az első alakformálás után elsírta magát, mert a fogyás olyan látványosra sikeredett. Már nekem is van fogyás alakformálás bérletem :)"

    Zsuzsi Budapest 11. ker

  • "Nagyon-nagyon színvonalas! Minden elképzelésemet felülmúlta, csak fekszem, kellemesen masszíroznak, bizseregnek az izmaim és a fogyás garantált. Köszönöm!"

    Nagyné Rita

  • "Eddig halogattam a döntést, mert több apróbb egészségügyi problémával is küzdök. Elég szépen le van írva az oldalukon milyen esetekben nem ajánlják a fogyás alakformálás kezelést, de azért konzultáltam az orvosommal is szabad e nekem bármilyen alakformálás kezelésen részt vennem. Külön kitértünk a fogyás karból és pl. a láb alakformálásra és ekkor már konferenciabeszélgetésben voltunk az orvosom, Andrea és én. Itt nagyon körültekintőek és segítőkészek, meg is beszéltük, hogy ami nem érinti a törzset, azt az én esetemben is lehet. Hihetetlenül boldog voltam ettől, a karomból az első alakformálás kezelésen 5 centi lement."

    Judit Dunakesziről

  • "Fogyás, fogyás, fogyás… A nyárra való tekintettel mindenhonnan ezt hallja az ember. A párommal a Praktikerben vásároltunk és ekkor jött az ötlet, hogy hasznosan töltsem az időt addig meglátogatom a Praktikerrel szemben lévő szépségszalont. Alakformálás próbakezelésre jelentkeztem, mivel csupán fél órám volt. A kavitációs zsírbontástól egy picit ódzkodtam, de miután elmagyarázták, hogy ez egy a fizika törvényein alapuló dolog nem volt több kérdés, nyugodt szívvel próbáltam szépülni, nagyon látványos lett a változás. Köszönöm!"

    Anna III. ker.

  • "Sörhasam van és azzal köztudott, hogy nem boldogul az ember. Alakformálást kértem és közben egyfolytában az járt az eszemben, hogy ez mekkora hülyeség. A 6 az 1-ben programot ajánlották. Nem vagyok apró, de mégis befértem a Beauty Instrumemt gépbe is, mivel azt mondták ebben a súlyban az infraszaunát is muszáj bevetnünk. Odabíztam és sikerült a fogyás project, 5 centi lement a semmi esetre sem kis körfogatomból. Aki a legjobban meglepődött, az a fogyás mániás párom otthon :)"

    Laci Óbuda

  • "Mivel heti szinten 3x edzek, nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud a kavitációs zsírbontás hozzátenni. Nem a fogyás volt az elsődleges cél, hanem az alakformálás, egy kis izmot szeretnék még a hasamra. A gép kezelőfejei mozgatják az izmokat…éreztem is rendesen, minden izmom megmozdult, még az is, ami az edzéssel nem. Alakformálás kipipálva és másnap a kellemes izomlázérzet is megvolt."

    Nagy Zoltán IV. kerület

  • "Narancsbőr alakult ki a fenekemen és a hasamon.Pedig én azt hittem, hogy az csak a túlsúly és a kor előrehaladtával lehet. Tévedtem! Nagyon bosszantott, hogy a fogyás mellett még ez is problémát okoz, mivel modellként folyamatosan oda kell figyelnem a súlyomra, alakomra, megjelenésemre. A narancsbőr elleni krémek nem használtak, és kipróbáltam néhány kezelést. A kavitációs ultrahang és izomstimuláció, valamint a cellulit kezelések keresése közben találtam a fogyás alakformálás csapatára. Ők győztek meg legjobban. Kipróbáltam és bejött. Sokkal magabiztosabb vagyok a kifutón, mert nem kell többé a narancsbőr miatt aggódnom. Ajánlom A Fogyás Alakformálást mindenkinek!"

    Daniella Budapestről

  • "Folyamatos problémám volt, már tinédzser korom óra, hogy egy héten max 1 alkalommal tudtam a mosdóban produkálni. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon káros az egészségemre és nem is éreztem jól magam. Olvastam a fogyás alakformálás oldalán az erre a problémára magoldást nyújtó izomstimulációs, kavitációs készülékről. Gondoltam kipróbálom, mivel már sok egyéb kezelés és gyógyszer sem volt tartós megoldás. Az első alkalommal úgy beindította az anyagcserémet, hogy megijedtem. Ez mind bennem volt? Ez a sok méreganyag?Eljártam a kezelésekre, és azóta sokkal jobban érzem magam. Minden megy a maga útján. Fittebb vagyok, és ki tudnék ugrani a bőrömből. Megoldódott egy évtizedes egészségügyi problémám. Köszönöm Fogyás Alakformálás!"

    Dia Óbudáról

  • "Le akartam fogyni és az alakommal sem voltam kibékülve. A barátomnak is jobban akartam tetszeni, miután megismerkedésünk óta közel 10 kg felesleget szedtem magamra a munkámból kifolyólag. Nincs időm az edzőtermekre, és nincs akaraterőm a diéták betartásához. A legkézenfekvőbb volt, hogy a fogyás alakformálás csapatánál teszek egy próbát. Kedvesek voltak, és elmondtak mindent, amit a kavitációs zsírbontásról, izomstimulációról és cellulti kezelésekről tudni kell. Kipróbáltam és azonnal 4 cm ugrott le a hasamról. El voltam ájulva. Nekem ez kell!"

    Adri Pomázról

  • "Amikor az rossz vérképem miatt, az orvosom a fogyást javasolta, nekivágtam az edzőtermek bejárásának, és különböző diétákat is kezdtem. Ez így ment közel két évig, sikeresen le is adtam a túlsúly egy részét. Egy idő után már nem volt rá elég időm, hogy odafigyeljek magamra, ezért sajnos nagyon gyorsan visszaszaladtak rám a kilók. Ekkor találtam rá a kavítációs zsírbontásra, ami ígéretes fogyást ígért. Ez számomra meglepő módon (mivel eddig nem hittem az ilyesmiben), már az első kezelés alkalmával hatásosnak bizonyult. Boldogan vettem bérletet, és azóta kb. 13cm-el lettem karcsúbb és 15 kg-ot fogytam. Mindenkinek ajánlom Őket!"

    Marina Fótról

  • "Nekem nagy problémát okozott, hogy az utóbbi években gyorsan felszaladtak rám a kilók. Úszógumikat növesztettem, kellemetlenül éreztem magam, fáradékony voltam. A fogyás alakformálás csapata segítséget nyújtott a problémám megoldásához. A kavitációs zsírbontás segítségével a fogyás számomra egyszerűen és gyorsan valósult meg. Ez nagy segítség, ugyanis a munkám és a két gyermekem nevelése mellett, nem engedhettem meg magamnak, hogy órákra edzőtermekbe járjak, heti több alkalommal. A koromból fakadóan, narancsbőr is kezdett megjelenni a combomon, fenekemen. A cellulit kezelést ajánlották a szalonban. Nagyon értik a dolgukat és személyre szabottan alakítják ki a kezeléssorozatot. A fogyás és alakformálás, tehát egy helyen, könnyen, biztonságosan megvalósult, amellett, hogy nem erőltettem meg magam. Most újra büszkén bújok a fürdőruhámba a strandon. A férjem is büszke, hogy újra csinos vagyok mellette. Köszönöm Nektek!!!"

    Egy harmincas anyuka Csillaghegyről

  • "Jártam zsírfagyasztáson, ott ajánlották, hogy mindenképp jelentkezzek kavitációs zsírbontásra a kezeléssorozatom után, mert az lesz a leghatékonyabb ebben a fázisban, ha valóban komolyan gondolom a fogyás alakformálás kérdését. Így találtam rá a neten erre a lehetőségre, most kezdtük el a kavitációs zsírbontást, már az első alaklom meggyőzött úgyhogy vettem is egy bérletet."

    Kata

  • "A fogyás egy örök téma. Valamilyen fogyókúrát mindig csinálok több kevesebb eredménnyel, de a kavitációs zsírbontás kezelés után sokkal nagyobb kedvvel csinálom tovább. 4 cm ment le a derekamról azonnal. Ajánlom mindenkinek! Ennyi fogyás a derékról normális esetben több heti, vagy havi munkával szokott csak sikerülni."

    Andrea Érdről

  • "Azt hittem, hogy idén nyárra már lemondhatok a fürdőruháról. A kavitációs zsírbontás csodát tett! Ennyi fogyás ilyen rövid idő alatt... Ez fantasztikus! Csak ajánlani tudom Andreát."

    Egy folyamatosan fogyókúrázó 25 éves

  • "Mikor rátaláltam a fogyás alakformálás weboldalra, azt gondoltam, ez is csak egy ígéret lesz a sok közül. Voltam már kavitációs zsírbontás kezelésen máshol is, de ilyen eredményt még soha nem tapasztaltam. A jó gép, és és szakértelem tényleg segített. Köszönöm!!!"

    Egy hálás vendég

  • "A fiam 2 évvel ezelőtt sportsérülést szenvedett, folyamatosan voltak fájdalmai és a kezelés után végre egy teljesen fájdalommentes éjszakája. Nagyon köszönjük!"

    Egy anyuka Budapestről

  • "Eddig 3 helyen jártam már, háromszor volt fogyasztó kezelésem. Rendszeresen sportolok, megiszom naponta legalább 3 liter vizet, eddig nem bírtak velem. Még minidig értetlenül állok a történtek előtt, de a kavitációs zsírbontás kezelés után 5 centivel volt vékonyabb a derekam"

    Balogh Anita - Üröm

  • "Gyerekkorom óta székrekedéssel küszködtem, itt egy kezelés is segített!"

    Nóra Tápióbicske

  • "Számos hiábavaló próbálkozás és kezelés után utolsó esélyként mentem el Önökhöz. Nem hittem, hogy beválik, de már az első kavitációs zsírbontás kezelés után látszott az eredmény. El se mertem hinni…"

    Szőnyi Gabriella Budapest

  • "1 óra kavitációs zsírbontás alatt 4 centi fogyás a hasamról! Azt hittem, elsírom magam… Köszönöm!"

    Horváth Zsuzsanna Budapest

  • "Már kezdtem azt hinni, hogy a fogyás számomra lehetetlen. Végre újra felvehetem a régi ruháimat, és idén nyáron nem kellett szégyenkeznem fürdőruhában sem…"

    Tassi Gáspárné Gyál

Tudástár

Fogyás alakformálás a Facebook-on Fogyás alakformálás a Twitter-en Fogyás alakformálás a Google+-on Fogyás alakformálás a Youtube-on