Mely testtájakon fordul elő a narancsbőr?
A narancsbőr (cellulit) a nők 70-80%-ánál jelentkező probléma. A 20-30 éves korosztály közel 50%-a, a 30-40 éves korosztály közel 75%-a küzd ezzel az állandósult, vagy visszatérő problémával. Elmondható tehát, hogy a középkorú női korosztály közel egészét érintő problémáról beszélünk, szinte valamennyi nő a saját bőrén is tapasztalta már a narancsbőr (cellulit) okozta problémákat.
A narancsbőr (cellulit) a férfiak között is előfordul, viszont a nők körében jóval gyakoribb. Ennek fizikális okai vannak, a nők teste bizonyos területeken sokkal több zsírszövetet tartalmaz, vagyis kevesebb a kötőszövet aránya. A zsírszövet a kötőszöveti hiányosságok miatt hajlamos a terjeszkedésre. A másik fontos szempont a hormonális tényezők és hatásai, melyek jelentős szerepet játszanak a narancsbőr (cellulit) kialakulásában. Előfordulhat már pubertás korban is, egyes kutatások szerint a női nemi hormonok magasabb szintje elősegíti a narancsbőr (cellulit) kifejlődését. A terhesség ill. a változókor idején szintén kialakulhat.
A narancsbőr főként a legnőiesebb testtájakon jelenik meg: leggyakrabban a fenéken, hason, csípőn, combon és térd környékén, a kar felső részén.
Ezen területek közül is leginkább a combok hátsó felszínén és a fenéken fordul elő. A hason megjelenő forma kevésbé elterjedt, elsősorban a terhességhez köthető. Azon testtájakról beszélünk tehát, amik a nők esetében leginkább hajlamosak a hízásra. A testi fejlődés befejeztével, de többnyire a gyermekkor után a zsírsejtek száma már nem növekszik, vagyis a súlygyarapodás, a hízás a zsírsejtek méretének növekedéséből adódik. Ahol kötőszöveti elégtelenség tapasztalható, vagyis a bőr felépítése eredendően laza, ott a megnövekedett zsírsejtek kontúrja előtüremkedik, a bőr felszínén is láthatóvá válik. Ebből adódik a jellegzetes, a narancs bőréhez hasonlítható felszínű bőr. Apróbb vagy esetleg kevésbé apró gödröcskék alakulnak ki a bőr felszínén. A megduzzadt zsírsejtek nehezítik a zsírszövetben történő nyirokkeringést. Normál esetben a felesleges zsír a zsírszövet nyirokkeringésén keresztül távozik. A nyirokutak elzáródnak, a zsírsejtek összenyomják a nyirokutakat, ezzel átjárhatóságuk nehézkesebbé válik, súlyosbítva a folyamatot, elősegítve a méreganyagok lerakódását. Tehát az esztétikai megjelenés romlásán túl hosszútávon egészségügyi problémák is adódhatnak. Egyik folyamat generálja a másikat, amitől nehéz megszabadulni, de nem lehetetlen.
A narancsbőrnek (cellulit) több fokozata ismert és a megjelenése alapján dönthetjük el melyik stádiumban vagyunk. Első fokozat, ha a probléma, vagyis a gödröcskék csak akkor jelennek meg, ha összecsípjük a bőrfelszínt. A második fokozatban a gödröcskék már álló helyzetben is láthatók, a bőr összecsípése nélkül. Nagyon fontos, hogy ezen a ponton még fekvő helyzetben nem láthatók a gödröcskék, hisz a gravitáció álló helyzetben erősebben hat a narancsbőrös területekre. Álló helyzetben jobban láthatók a problémás területek. A harmadik stádiumban a narancsbőr jelei fekvő és álló helyzetben egyaránt láthatóvá válnak. Ebben a stádiumban általában szűkebb ruhákon is átsejlik a narancsbőr. Ha összecsípjük a bőrfelületet és egyetlen gödröcskénk sincs, akkor mondhatjuk el, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, amikor nincs narancsbőrünk.
A narancsbőr megjelenése bosszantó, a fokozatok előrehaladásával pedig egyenesen kellemetlen látványt is nyújthat. Viszont van megoldás, manapság már számos módszert ismerünk a narancsbőr kezelésére. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy az egyes módszerek leginkább egymással kombinálva fejtik ki előnyös hatásukat. Vagyis, ha valaki a gyorsabb megoldást, pl. a kavitációs ultrahangos zsírbontást választja akkor is érdemes masszázskrémekkel az érintett területet otthon is karbantartani.